Munkaadóknak

Pályakezdőknek

Sokak számára nehéz a legmegfelelőbb munkát megtalálni. Ez nem csak a szakmával rendelkezőknél van így, hanem hatványozottan igaz a pályakezdőkre is. Nekik ugyanis nem mindig van lehetőségük a diploma/szakképesítés megszerzése alatt használható gyakorlatot, és a majdani végzettségüknek megfelelő tapasztalatot szerezni, pedig ezt szinte minden pozíciónál elvárják.

A pályakezdők így gyakran hátrányos helyzetből indulnak a munkaerőpiac korántsem könnyű világában. Ennek ellenére, aktuális ajánlataink között könnyen találhatsz olyat, amit úgy is megpályázhatsz, hogy nem dolgoztál még hasonló területen, vagy semmilyen gyakorlatod nincs.

Pályakezdő pozícióinknál az számít, hogy kellően talpraesett, érdeklődő és mindenre nyitott légy, cserébe partnereinknél megtanulhatsz mindent, ami a munkavégzéshez és a későbbi továbblépésedhez szükséges lehet.

Kollegáink rendszeresen részt vesznek a munkaügyi központok által szervezett állásbörzéken és az egyetemek, főiskolák által megrendezésre kerülő őszi és tavaszi karriernapokon is, amelynek során szintén lehetőség nyílik a személyes érdeklődésre, jelentkezésre. Sikeres kezdés - ez a jelszavunk.